Az én utam

Személyes önismereti belső utazásom

Sebektől a kincsekig

Ha önismereti utunkon haladva kellő elszántsággal és kitartással végezzük a belső munkálatokat, egyszer eljutunk arra a nyugvópontra, amikor már nem csak ésszel értjük meg azt, hogy azok a személyek, akik gyermekkorunkban bántottak bennünket, akkor nem voltak képesek mást adni nekünk, hanem az érzelemvilágunkban is megtörténik ez a transzformáció. Ekkor már nem sajnáljuk magunkat azért, mert ilyen nehéz volt. Már nem haragszunk azokra, akik nem viselték úgy a gondunkat, ahogyan az minden gyermeknek kijár. Már nem ítélkezünk azok felett, akik bántottak, elhanyagoltak minket. A saját érdekünkben megértettük, elfogadtuk, megbocsátottuk mind azt, ami történt. Eddig eljutni emberfeletti teljesítmény és méltán kijár érte a jutalom! Ha már eddig extrán nehéz volt, ideje oly módon továbblépni, ami extra előnyökhöz juttat: felfedezni és kibontani életünk rejtett kincseit. Most az idáig vezető személyes utamat szeretném megosztani.

Az önátadás áldásai 

Ami nekem mind végig segített, az annak a meglátása, hogy mi az, amit nekem kell mindenképpen beletennem az önmunkába és mikor kell átadnom az adott problémát a Magasabb Tudatosságnak, az Istenimnek, mert elérkeztem emberi korlátaimhoz. Ekkor csodálatos módon meg is érkezhet a kegyelem. A változás nem mindig azonnal történt meg, volt, amikor évekbe telt, mert addig még sok-sok blokkot kellett kioldozgatnom magamból, hogy helye legyen a szépnek és az újnak. Ám hitem mindig volt, hogy lehetséges megkapnom azt, amiért imádkoztam, amiért elvégeztem a belső munkálatokat s eközben felfedeztem és az Istenimmel kézen fogva kioldottuk az elém kerülő negatív programjaimat, limitáló mintáimat. Betekintést kaptam azokba az előző életeimbe, ahonnan hoztam magammal az önbüntetés súlyos béklyóit. Megláttam hogyan futott ez a korlátozó program jelen életemben is önbüntető, önszabotáló viselkedés formájában. Ameddig önbüntető programok voltak bennem, addig a belső munkát önsajnálatból végeztem. A szegény én, akinek olyan nehéz volt... A tapasztalás ez volt, tehát addig más választásom nem volt, mint az áldozat szerepből végezni az önmunkát, de még így is óriási eredményeket tudtam elérni azért, mert kitartóan csináltam. Aztán megtörténhetett az átfordulás, amikor ráébredtem, hogy áldozat csak az a személy lehet, aki nem tudatosan éli az életét, nem tudatos az érzéseire, gondolataira, döntéseire, cselekedeteire, mivel nem ismeri a belső állapotát, a belső mozgatórugókat. Ez alapján pedig semmiképp sem vagyok áldozat, hiszen egy igen átfogó térképpel rendelkezem önmagamról, a kiinduló programozottságomról, a kapott mintáimról és tudom jól mekkora belefektetett munka van abban, ahol most tartok és nem csak ezért tudom ma már nagyra becsülni magam. Mindez valódi erő a kezemben, ami komoly és hathatós tapasztalati tudással is társul.

Pontosan azt kaptam, ami a fejlődésemet szolgálta

Az az elkötelezett belső munkafolyamat, amely során eddig kiemelkedtem a korlátozó negatív programozottságomból és mintáimból olyan empirikus ismereteket adott nekem az élethez, melyekkel e munka nélkül ma nem rendelkeznék. Annak a biztos tudását, hogy ami nincs meg bennem, azt nem fogom tapasztalni a külvilágban sem. És amint sikerül megváltoztatni a belső állapotomat, programozottságomat, megváltozik a külvilág megtapasztalásának a módja is. Tudom, hogy ez lehetséges ha megteszünk érte minden tőlünk telhetőt és ha eljön a pont, hálás szívvel megpihenünk az önátadásban. Felismertem azt, hogy nem kell mindent tudnom, mert amire most szükségem van, az a rendelkezésemre áll és a tudatosság végtelen tágulásában s az Isteni Intelligencia irányítása alatt a legmegfelelőbb időben érkeznek meg a szükséges útmutatások hozzám. Tudatossá váltam arra, hogy mi miért történik velem, sokszor szinte azonnali válaszokkal.

Mivel a fejlődés egy folyamat, ami soha nem ér véget, ezért soha nem dőlhetek hátra. Minden nap egy új nap, új energiákkal, új megtapasztalásokkal, melyek szándékom mentén folyamatos transzformációban tartanak.

Rejtett kincseink megtalálása az út önmagunk szeretetéhez

Az áldozatszerepet átalakítani magas fokú tudatossággá, egyfajta szupererővel ruházza fel az embert, hiszen mindezt komoly belső munkával érte el, ami megannyi értéket keltett életre benne addig alvó állapotából. Olyan rejtett benső kincseket, melyekkel nem rendelkezik mindenki alanyi jogon. Ha megtaláljuk ezeket a csodálatos értékeket önmagunkban elkezdjük végre igazán szeretni és nagyra becsülni azt, akik vagyunk.

Mély hálám az Istenim felé, aki megmutatta, hogy az én szupererőm az alázat életem tanításai előtt. A türelem önmagamhoz és a fejlődésemhez. A múlt teljes elfogadása. Annak a tudása, hogy lehetséges megbocsátani, ha kell, akkor önmagamnak is. Annak a bizonyossága, hogy akkor is van kiút, hogyha nem látom azt előre.

A kegyelem útját választottam

Óriási áldás eljutni idáig és tapasztalni annak a békéjét, hogy minden a maga idejében érkezik meg az életben. Birtokosa lettem azoknak az erényeknek, amelyekre kizárólag a személyes történetemet átélve tudtam szert tenni. Ezek az erények olyan útjelző táblák, melyek az élet legnagyobb viharaiban sem hagyják elveszni a lelkemet.

Azt nem tudom megmondani, hogy minderre Isten nélkül hogyan lehet szert tenni. Én csak a kegyelem útját ismerem, amiben a Jóisten végig a legjobb barátom és az általa kijelölt ösvényen kísérlek Téged is, ha ez a szerető, óvó, gondoskodó közös jó barátunk hozzám irányít.

Egész eddigi életutam a segítő pályára készített fel

Önismereti utazásom számtalan áldása segítő munkám szerves részét képezi, s mint egy energetikai csomag bontja ki magát az oldásaim során. Amellett, hogy folyamatosan képzem magam, ez a tapasztalati tudás ott van bennem vezérfonalként akkor is, amikor másoknak segítek. Mindezt szeretném átadni azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal.

Ha úgy érzed túl nehéz egyedül az önismereti munka, netán már egy útvesztőnek tapasztalod azt, mindezek szellemében nagy szeretettel várlak intenzív foglalkozásaimra.

Szeretettel, Gábor Diána