A halál illúziója
Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló szerettünket, kezdetben nem marad más utána, mint a gyász fájdalma, a hiány tapasztalása. Nincs már velünk az, akit annyira szerettünk és egyetlen dolog marad, a mély szomorúság e miatt. Sokáig ragaszkodunk ehhez a szomorúsághoz, mert ez az utolsó kapaszkodó ami maradt utána.
Aztán egyszer eljutunk a gyász folyamatában arra a pontra, amikor - talán már sokadjára - megkapjuk azt a felismerést, hogy a halál, ahogyan eddig tapasztaltuk, csak egy illúzió. A halál nem más, mint egyik síkból átkelni a másikba. És amikor ez élő tapasztalássá válik, akkor azt is meglátjuk, hogy a halál semmi több ennél számunkra, akik itt maradtunk. Akik eltávoztak, ott folytatják tovább az útjukat, mi pedig itt.
Minden más, csak illúzió.
Amikor ketten vagyunk valakivel egy szobában, és a másik átmegy a szomszéd szobába, és becsukja maga mögött az ajtót, nem sírunk, nem szomorkodunk. Tudjuk, hogy ő csak átment egy másik szobába.
Ugyanígy van azokkal a szeretteinkkel is, akik átléptek egy másik síkba. Mi nem tudunk odamenni, és ők se jönnek ide, ahol mi vagyunk. De a kapu, ott van kettőnk között és bármikor találkozhatunk ott az átjárónál. Nem lettünk örökre elválasztva egymástól.
És amikor ezt meglátjuk, akkor megérkezik annak a békéje, hogy csak a szeretet maradt utánuk. Akkor meglátjuk újra a Jóisten szeretetét azokban a szemekben, akik már máshol vannak. És biztosan tudjuk azt, hogy léteznek tovább.
Isten veletek bundás barátaim. Köszönöm, hogy szerethetlek benneteket az örökkévalóságban.
Szeretettel,
Gábor Diána
Ha úgy gondolod, hogy ez az írás mások számára is hasznos lehet, és szeretnéd megosztani, kérlek, teljes terjedelmében, a szerző és a www.meruljel.hu megjelölésével tedd. Köszönöm! :)