Amikor a gyerek a pajzs
"Apa bántotta anyát. Meg kellett védenem az anyukámat."
Egyetlen gyermeknek sem lenne szabad azért megszületnie, hogy megoldja a szülei problémáit. Mégis számtalan ilyen történet létezik, ahol a bántalmazott szülő, jellemzően az anya arra használja a gyerekét, hogy megpróbálja megvédeni az agresszív férje/élettársa verbális és/vagy fizikai bántalmazásaitól önmagát. Ezzel beáldozza a gyermeke lelki egészségét és rátesz egy olyan felelősséget, ami kizárólag az övé lenne: kilépni a bántalmazó kapcsolatból. E helyett kockáztatja a saját és gyermeke testi-lelki épségét és a legszélsőségesebb esetekben még az életüket is.
Minden szülő/nevelő felelősséggel tartozik gyermeke lelki egészségéért. Felmenteni nem lehet a felelősség alól azt az anyát, aki benne marad a bántalmazó kapcsolatban akár évekig és ezzel veszélyezteti gyermekét is. Ám amikor bántalmazó kapcsolatban él valaki, beszűkül a tudatállapota. A világ egy olyan térré válik, amiben túl kell élni bármi áron. Még a saját gyermeke egészséges lelki fejlődése árán és akár az ő testi épsége árán is.
A szülő felelőssége az lenne, hogy egy biztonságos, érzelmileg megtartó közeget biztosítson gyermeke számára. Ez nem lehetséges, ha ő maga sincs biztonságban. A bántalmazótól várni, hogy majd biztos megváltozik egy menekülő út a valóság elől. És nem! Nem az a legjobb, ha bármi áron együtt maradnak a szülők, mert a gyereknek apára van szüksége. A gyereknek biztonságra, szeretetre és egészséges szülői mintákra lenne szüksége. Arra, hogy megbízhasson mind a két szülőjében, akik felelősséget vállalnak a saját és a gyermekük életéért is. Nem a gyerek érdekeit nézi az az anya, aki mindent eltűr, csak azért, hogy a gyermeke együtt élhessen az apjával. Ennek a mártírságba burkolózó tehetetlenségnek a következménye borítékolható: egy lelkileg súlyosan sérült, többszörösen traumatizált gyermek lesz.
Egyetlen olyan történetet sem ismerek, amikor egy védtelen gyermek odaállt volna a szülők közé és ezzel felszámolta volna a családon belüli erőszakot. Olyat viszont sajnos sokat ismerek, ahol a gyermek súlyos önbüntető és önszabotáló programokat írt magának azért, mert nem tudta megmenteni anyát. Magára vette a felnőttek felelősségét abban a diszfunkcionálisan működő családban, amelyben élt és ahogyan képes volt rá tompította a pofonokat. Mindezen körülmények egy lehetséges következménye, hogy felnőttkorában háttérbe helyezve saját szükségleteit ő lesz a világ megmentője, mert egykor nem tudott segíteni. Hogyan is tudott volna és hogyan is várható ez el egy gyermektől?
Ha most magadra ismertél, akkor engedd meg magadnak azt, hogy érezd ami ott van benned! Ha haragszol még a szüleidre, mert elvették tőled azt, hogy gyermek lehess, minden jogod megvan hozzá. Engedd meg magadnak, hogy meggyászold a gyermekkorodat, hiszen míg a társaid önfeledten játszottak, lehet, hogy Te azon szorongtál, hogy vajon mi vár téged, hogyha hazamész. És majd ha készen állsz rá, engedd meg magadnak azt is, hogy megbocsáss mind a két szülődnek, mert ők is sérült emberek, akik nem tudtak akkor mást adni neked. Bocsáss meg magadnak is, amiért egykor elhitted, hogy neked kellett volna megmentened anyát, de nem tudtad. Amiért elhitted, hogy neked kellett volna megoldani az ő kapcsolati válságukat, de képtelen voltál erre. Amiért elhitted, hogy a Te felelősséged az, hogy ők kibéküljenek és egy boldog család lehessetek. Egyik sem a Te felelősséged volt, hiszen neked csak gyermeknek kellett volna lenned. Rácsodálkozni a világra, bizalommal, önfeledten elfoglalni gyermeki szerepköröd a családon belül és csak gyermeknek lenni. Ennyi lett volna a feladatot.
Minden felelősség, amit a szüleid rád tettek, de az övék lett volna, az jelen életedben is az ő csomagjuk, amit továbbra is Te cipelsz a hátadon. Akkor is ha már nincsenek veled és nem ezekben a kapcsolataidban, hanem sémaként viszed tovább ezt a mechanizmust a párkapcsolatodban. A gyermekeiddel való kapcsolatodban. A barátaiddal, kollégáiddal való kapcsolatodban. Amikor valaki más helyett próbálod megoldani azt, ami egyértelműen az ő feladata lenne. Amikor magadra veszed mások terheit, hogy ezzel segíts nekik. Te nem a saját életedet éled mindaddig, amíg mások terheit cipeled. Még akkor sem, ha ezek a szüleid terhei.
Ha elkezdesz dolgozni magadon, hogy újra a saját életed éld, legyél nagyon türelmes, mert lehet, hogy hónapok, de az is lehet, hogy évek munkája lesz, mire sikerül kioldozgatnod magadból azokat a gyermekkori sérüléseket, melyeket elszenvedtél a családban. De egyszer a végére fogsz jutni és ott az a megtapasztalás vár, hogy nem Te voltál a hibás. Hogy nem vagy rossz és nem érdemelsz büntetést. A kapcsolataidban megérdemled a tisztelet és elfogadást. Az erőszaknak nincs helye semmilyen formában és kizárólag azzal van a gond, aki az erőszakot elköveti, nem Te vagy érte a felelős. Nincsen olyan, hogy csak egy kis pofon, csak egy kis üvöltözés, ez még belefér...
Az út végén önmagad tisztelete, teljes elfogadása és szeretete vár. Ne érd be ennél kevesebbel és ha még nem itt tartasz, akkor még nincs vége ennek az útnak. Haladj tovább és ha úgy érzed elakadtál és segítségre van szükséged, nagyon sok szeretettel várlak személyre szabott egyéni folyamataimra. Szüleiddel való kapcsolatod harmonizálása elnevezésű oldásról bővebb információt ITT olvashatsz...
Szeretettel, Gábor Diána