Neked csak gyermeknek kellett volna lenned
Egyetlen gyermeknek sem lenne szabad azért megszületnie, hogy megoldja a szülei problémáit. Mégis számtalan olyan történet létezik, ahol az anya – sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lenne – gyermekére támaszkodik azért, hogy megpróbálja megvédeni magát agresszív férje vagy élettársa verbális és/vagy fizikai bántalmazásaitól. Ezzel olyan lelki terhet helyez rá, amelyet egyetlen gyermeknek sem lenne szabad hordoznia.
Az alábbi írás olyan helyzeteket érint, amelyek feldolgozása sokszor terápiás támogatást igényel. Ha úgy érzed, hogy ezek a témák most túl mélyre visznek, kérlek, fordulj pszichológushoz vagy más mentálhigiénés szakemberhez. Az önismereti munka akkor tud igazán segíteni, ha van hozzá belső stabilitás.
Ideális esetben egy szülő felelőssége az lenne, hogy biztonságos, érzelmileg megtartó közeget biztosítson gyermeke számára. Ez azonban nem lehetséges, ha ő maga sincs biztonságban.
Amikor bántalmazó kapcsolatban él valaki, beszűkül a tudatállapota. A világ egy olyan térré válik, amiben túl kell élni bármi áron. Ahol egy gyermek a pajzs, ott az ő egészséges lelki fejlődése sajnos nem az első helyen áll. A bántalmazótól várni, hogy majd biztos megváltozik egy menekülő út a valóság elől. És nem! Nem az a legjobb, ha bármi áron együtt maradnak a szülők, mert a gyereknek apára van szüksége. A gyereknek biztonságra, szeretetre és egészséges szülői mintákra lenne szüksége. Arra, hogy megbízhasson mind a két szülőjében, akik felelősséget vállalnak a saját és a gyermekük életéért is. Bármennyire is szeretné megóvni az anya a gyermekét, amíg benne marad a bántalmazó kapcsolatban, a gyermek valódi érdekei nem tudnak maradéktalanul érvényesülni.
Azok a gyermekek, akik ilyen családban nőttek fel, sok esetben kénytelenek magukra venni a felnőttek felelősségét és kilépni gyermeki szerepkörükből.
Egyetlen olyan történetet sem ismerek, amikor egy védtelen gyermek odaállt volna a szülők közé és ezzel felszámolta volna a családon belüli erőszakot. Olyat viszont sajnos sokat ismerek, ahol a gyermek súlyos önbüntető és önszabotáló programokat írt magának azért, mert nem tudta megmenteni anyát. Magára vette a felnőttek felelősségét abban a diszfunkcionálisan működő családban, amelyben élt, és ahogyan képes volt rá tompította a pofonokat. Mindezen körülmények egy lehetséges következménye, hogy felnőttkorában háttérbe helyezve saját szükségleteit ő lesz a világ megmentője, mert egykor nem tudott segíteni. Hogyan is tudott volna és hogyan is várható ez el egy gyermektől?
Ha most magadra ismertél, és biztonságosnak érzed, akkor engedd meg magadnak, hogy megtapasztald ami ott van benned! Ha haragszol még a szüleidre, mert elvették tőled azt, hogy gyermek lehess, minden jogod megvan hozzá. Engedd meg magadnak, hogy meggyászold a gyermekkorodat, hiszen míg a társaid önfeledten játszottak, lehet, hogy te azon szorongtál, hogy vajon mi vár téged, hogyha hazamész. És majd ha készen állsz rá, engedd meg magadnak azt is, hogy megbocsáss mind a két szülődnek, mert ők is sérült emberek, akik nem tudtak akkor mást adni neked. Bocsáss meg magadnak is, amiért egykor elhitted, hogy neked kellett volna megmentened anyát, de nem tudtad. Amiért elhitted, hogy neked kellett volna megoldani az ő kapcsolati válságukat, de képtelen voltál erre. Amiért elhitted, hogy a te felelősséged az, hogy ők kibéküljenek és egy boldog család lehessetek. Egyik sem a te felelősséged volt, hiszen neked csak gyermeknek kellett volna lenned. Rácsodálkozni a világra, bizalommal, önfeledten elfoglalni gyermeki szerepköröd a családon belül és csak gyermeknek lenni. Ennyi lett volna a feladatod.
Minden felelősség, amit a szüleid rád tettek, de az övék lett volna, az jelen életedben is az ő csomagjuk, amit továbbra is te cipelsz a hátadon. Akkor is ha már nincsenek veled és nem ezekben a kapcsolataidban, hanem sémaként viszed tovább ezt a mechanizmust a párkapcsolatodban. A gyermekeiddel való kapcsolatodban. A barátaiddal, kollégáiddal való kapcsolatodban. Amikor valaki más helyett próbálod megoldani azt, ami egyértelműen az ő feladata lenne. Amikor magadra veszed mások terheit, hogy ezzel segíts nekik. Te nem a saját életedet éled mindaddig, amíg mások terheit cipeled. Még akkor sem, ha ezek a szüleid terhei.
Ha elköteleződsz önmagad gyógyítása mellett, hogy újra a saját életed élhesd, legyél nagyon türelmes. Lehet, hogy hónapok, de az is lehet, hogy évek munkája lesz, mire sikerül kioldozgatnod magadból azokat a gyermekkori sérüléseket, melyeket elszenvedtél a családban. De egyszer a végére fogsz jutni, és ott az a megtapasztalás vár, hogy nem te voltál a hibás. Hogy nem vagy rossz és nem érdemelsz büntetést. A kapcsolataidban megérdemled a tisztelet és az elfogadást. Az erőszaknak nincs helye semmilyen formában és kizárólag azzal van a gond, aki az erőszakot elköveti, nem te vagy érte a felelős.
Az út végén önmagad tisztelete, teljes elfogadása és szeretete vár. Ne érd be ennél kevesebbel és ha még nem itt tartasz, akkor még nincs vége ennek az útnak. Haladj tovább, és ha úgy érzed elakadtál és segítségre van szükséged, nagyon sok szeretettel várlak egyéni foglalkozásaimra.
Ha úgy érzed, hogy szeretnél dolgozni a szüleiddel való kapcsolatodon, a folyamatról itt olvashatsz bővebben.
Szeretettel,
Gábor Diána
Ha úgy gondolod, hogy ez az írás mások számára is hasznos lehet, és szeretnéd megosztani, kérlek, teljes terjedelmében, a szerző és a www.meruljel.hu megjelölésével tedd. Köszönöm! :)