Értékes az életed
Sokáig gondoltam azt, hogy akkor vagyok igazán jó segítő, ha bármilyen élethelyzetben is vagyok, bárhogyan is érzem magamat, át tudom adni valakinek, hogy miért maradjon itt velünk a Földön. Egy elkeseredett embernek, aki azt érzi, hogy menni szeretne. Aki nem látja a kiutat abból a helyzetből, amiben éppen van, és az már elviselhetetlenül fájdalmas a számára.
Életem során sokszor jártam magam is a poklok poklában, amikor nem létezett emberfia, aki ki tudott volna vezetni a szenvedésből, így nagyon jól ismerem ezt az állapotot. Amikor csak a sötétség vesz körül és hiába nézel mindenfelé, nem látod a fényt.
Aztán ahogy teltek múltak az évek, és ráléptem az önismeret útjára, egyre inkább megváltozott a keresés iránya, s kívülről befelé vezettek a lépteim. Innentől egyre tisztábban láttam rá a szenvedés okaira. Arra, hogyan vittem a hátamon a múlt fájdalmas lenyomatait, és azok hogyan választottak el attól, hogy szabadon éljem azt az életet, amit ma már igazán a magaménak érezhetek.
Egy életet, aminek a valódi értelme az, hogy éljünk és ne csak túléljünk benne.
Ám amikor az ember épphogy csak kapkod a levegő után, fogalma sincs arról, hogyan kellene valóban élni, mert csak vonszolni tudja magát nap nap után. Hogy mi az élet és mi az értelme, amikor ezekben a bugyrokban csak a fájdalom van. Itt nehéz elhinni azt, hogy egyszer majd vége lesz és jobb lesz minden. Itt nehéz bármiben is hinni...
Az én életemben ilyenkor mindig megszólalt egy hang: te csak menj tovább, és soha ne add fel. És én valahogyan képes voltam meghallani ezt a hangot és nem volt semmi más, csak hinni ebben a hangban és továbbmenni. Újra és újra továbbmenni.
Akkor még nem tudtam, hogy miért menjek tovább, de valamiért ez a hang olyan meggyőző volt mindig, mintha a jövőből nyúlt volna vissza és érintett volna meg olyan bizonyossággal, amelyben el tudtam hinni, ha ott még nem is láttam az értelmét, mégis van értelme és oka a létezésemnek. És éreztem, hogy valaki hisz ebben az értelemben.
Az a megtartóerő, aki egyszer sem hagyta elveszni a lelkemet és most azt kéri tőlem, osszam meg, hogy van kiút akkor is, amikor az emberi korlátaink közül nem látjuk azt. Egy út, amely arra hív, hogy maradj itt, mert az életed értékes még akkor is, ha most inkább tehernek gondolod.
A kivezető út nem biztos, hogy arra lesz, amerre keresnéd. Lehet, hogy egy falevél susogásában a szélben. Egy kismadár énekében. A hangyák vonulásában. Egy kedves mosolyban. Egy őszinte kérdésben: hogy vagy? És akkor elmondhatod, hogy nem vagy jól és kérhetsz segítséget, mert lehetséges, hogy onnan ahol most vagy, kell egy kéz, amely megfogja a tiédet.
De hogyan is adhatnám át neked azt, hogy mennyire értékes az életed? Innen, ahonnan nem is ismerjük egymást, semmit sem tudok rólad... Ez igaz. Azt viszont ma már biztosan tudom, hogy ebben a teremtésben nem véletlenül vagyunk itt mindannyian.
Van egy erő, amely elhívott minket erre a bolygóra. Egy erő, amely ott van benned és körülötted is. Egy erő, amely most megtart téged és azt kéri, ne add fel! Te csak menj tovább és egyszer vége lesz a szenvedésnek. És igen, még ebben az életben, úgy, hogy itt maradsz velünk, és megtapasztalod a létezés értelmét.
És megtapasztalod azt, hogy lehet másképp is élni.
Azt nem ígérem, hogy könnyű lesz idáig eljutni. Azt viszont tudom, hogy el lehet jutni a pokolból a mennyországba itt, ahol most vagyunk és onnan ahonnan éppen vagyunk. Azért, mert az irányt mi választhatjuk meg és te képes vagy megválasztani ezt az irányt.
Köszönöm, ha elolvastad a megosztásomat és köszönöm, ha van benned arra nyitottság, hogy mindez lehetséges akkor is, ha nem tudunk mindent előre és nem ismerjük a szükséges lépéseket sem. Nem is kell. Elég csak az irányt jól megválasztanunk, és a lábaink egyre inkább egy olyan létezés felé vezetnek, ahol már valóban élhetünk.
Az első lépés mindig egy tiszta szándék arra, hogy nem adjuk fel. Hogy soha nem adjuk fel!
És ekkor felragyog bennünk az az erő, amely megvilágítja utunkat, mindig csak egy lépéssel előttünk. Lehet, hogy nem értünk mindent és van, amikor azt gondoljuk zsákutcába érkeztünk. Ekkor megállunk, visszanézünk és azt látjuk, hogy ez az elrendező erő most is a javunkat akarja.
Azt, hogy éljünk és ne csak túléljünk. Mert van, amikor az a legtöbb, amit tehetünk, hogy megállunk és átöleljük önmagunkat. Megköszönjük, hogy végigcsináltuk és örülünk minden egyes nevetésnek, mert tudjuk azt, hogy ez másnak talán természetes, de számunkra ajándék, hogy nevetni tudunk. És egyre többet nevetünk és érezzük, hogy jó élni. Érezzük, hogy az élet pezseg bennünk és minden napnak értelme van.
Hálát tudunk adni az életünkért és tudjuk, hogy ez a boldogság.
Szeretettel,
Gábor Diána
Ha magadra ismertél ezekben a sorokban, és most olyan mélységben vagy, ahol már az élet elviselhetetlen tehernek tűnik, szeretném, ha tudnád: ilyenkor már nem csupán önismereti útra van szükség. Fontos lehet pszichológus vagy pszichiáter segítségét kérni, aki megfelelő szakmai támogatással melletted tud lenni abban, amin most keresztülmész.
Ha úgy érzed, hogy most azonnali segítségre van szükséged, a Telefonos Lelki Elsősegély-szolgálat a 116-123-as telefonszámon éjjel-nappal, ingyenesen és bizalmasan elérhető.